2007. december 18., kedd

Húst ide, sokat és daráltat!

Imádok darát hússal dolgozni. Nagyon jó dolgokat lehet kihozni belőle, lehet akár sertés apróhúsból, lehet karaj, lehet lapocka, de az igazi kedvenc a darált pulyka combfilé. Már csak azért is mert talán nem övezi valami nagy tisztelet a pulyka combot, látjuk néha főzve-füstölve, de az átlag ember tart tőle, mondván sok vele a macera, és nem gazdaságos.
Felfedeztem egy fajta darált és előre csomagolt pulyka combot, 70 dkg, és nagyon jó minőségű, ebből szeretek dolgozni.
És hogy mit is lehet belőle kihozni: Rakott kel-t és Húsos makaróni-t.

Kezdjük most az utóbbival:

Húsos makaróni:



Készítek egy pörkölt alapot, úgy kb. 35-40 dkg darált húsból, közben a tésztafőzőben felrakom a 1/2 kilónyi mamakoróni vizét. A pörkölt alap annyit módosul hogy teszek bele egy evőkanál piros aranyat, és egy kicsit bővebb lére eresztem, hogy a félkeményre főzött tésztát beleforgatva, a végső ízt és puhulást a szaftban fejezi be.

Zsiradékon lepirítok egy kisebb fej kockára vágott vöröshagymát, lepirítom benne a húst, ráteszem a piros aranyat és a piros paprikát, és felengedem hideg vízzel, fűszerezem. Lassan forralva főzöm kb 25 percig, és addig kifőzöm a makarónit. A fözővízbe nem teszek olajat, csak sót, mert félkeményen ( al dente ) ráöntöm a pörkölt alapra, és azzal még főzöm 7-8 percig, majd lekapcsolom az energiát, és fedő alatt hagyom még érni 15-20 percig.

Nem egy bonyolult étel, de nagyon finom, tejfellel és ecetes uborkával. Nyami, nyami.... és nagyon fontos hogy gyorsan elkészíthető és az ünnepek közti valami egyszerűt ennék időszak ideális eledele.


Lássuk a másik verziót a Rakott ( kínai vagy sima ) kel káposztát: ( az adaga nagy, mert egy egész káposztától indulunk, természetesen redukálható, mi is 2 napig ettük:-)) )
1 fej ( kínai ) kelkáposzta, 70 dkg darált hús, 1 fej hagyma, 40 dkg rizs párolva, 2 csomag carbonara alap, 1 db ( 475 gr ) tejföl ), só, bors, vegeta


A káposztát negyedekre vágom, kikanyarítom a torzsáját, és lobogó vegetás vízben főzöm kb. 5 percet, majd utána alaposan lecsepegtetem, és kihűtöm. Közben a hagymát kevés zsiradékon lepirítom, ráteszem a darált húst, és azt kevergetve fehéredésig sütöm. Rászórom a carbonara port, és felengedem kb. 7 dl vízzel ( ami lehet akár a vegetás fözőlé is ), és lassan beforralom. Hagyom rotyogni 10 percet, utána lezárom az energiát, és belekeverem a rizst. Hagyom egy kicsit hogy érjenek az ízek.



Közben a kihült káposztát csíkokra vágom.




Egy kiolajozott mélyebb tepsiben elterítem a rizst, rárakom a káposztát, egyenletesen elosztom, majd meglocsolom egy kis vízzel higított tejföllel.








Előmelegített sütőben 35-40 perc alatt 200 c-on megsütöm. Nagyon finom, lakatató étel, és egy alternatíva, ha ki akarunk lépni a hagyományos pörkölt alapú rakott ételekből.









Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin