2007. október 21., vasárnap

Nem tudja a Pasi mi van a hűtőben?

Szóval az úgy volt hogy......

Hát kezdem az elején, az volt a feladatom hogy tarhonyás sertés pörköltet főzzek, eddig jó, de gondoltam, kicsit könnyítsünk a mélyhűtő tartalmán, ezért abban keresgélek. Találtam is szép darab sertés combnak tűnő csomagot, még örültem is hogy milyen szép sovány a husika. Persze hogy sovány volt, szerencsétlen mert, szűzpecsenye volt, de ez csak akkor derült ki, amikor kiolvadt, és kivettem a zacsiból:(

Mert hát minek megjelölni a zacsit, úgy is tudom mi van benne. Vagy nem.

Tehát futás a henteshez hogy az ebéd meglegyen, utána meg kiolvadt husika hasznosítása, mert ugye kiolvadt fagyasztott terméket nem teszünk vissza a fagyasztóba!!



Tehát az akció fedőneve, töltött szűzpecsenye. Szépen kiterítettem, és kiklopfoltam, Kedvesem befűszerezte, só, bors, és beburkolta sonkával és sajttal.



Felvágtam friss bazsalikomot és rozamringot ( a coca nagyon szereti a rozmaringot, csak már nem tudja ), és fokhagymát, majd egy kis olajjal összezúztam a mozsárban egy kis durvára őrölt színes borssal. Mert azt is szereti, nem a coca, hanem az emberke.



Szépen elterítve a sajton, és gondos feltekerés után, jöhet a kötözés.




Jó szorosan hogy ne hogy ki jöjjön a sajt! Kiolajozott tepsiben, előmelegített sütőben 200 c-on, kb 40 perc alufólia alatt, utána 10 perc szolárium.




Pompás pecsenye lett belőle, bár a sajt kifolyt, de hát tragédia nem történt.




Tegnap, estére szántuk, a gyerekek délelőtt suliban ( jó ez az ünnepi kavalkád, már azt sem tudom melyik napon hol, ki mikor, mennyért..), mi a kamarát takarítottuk, utána ebéd, desszert az alant lévő almatorta.

Délután pihi, majd 4 óra felé a családfő ötlete nyomán, irány fürcsizni. Kehidakustány, termál fürdő, 3 órás jegy, és egy isteni családi délután lett belőle. Hazafelé beléptünk az isparba, vettünk krokettet, és hazaérve megsütöttük a husi mellé. Áfonya lekvárral ( köszi Tündinéni!!) isteni finom volt.




Almatorta, szerintem a világ legegyszerűbb sütije, a legbonyolultabb része az hogy ki kell keni a sütőformát vajjal.

Szóval kell hozzá: 1 tojás, 2 dl porcukor ( én most kristálycukorral csináltam, úgy is tökéletes ), 2 dl tejföl, 2 dl liszt, 1/2 cs sütőpor, 1 csipet só, 3 db savanykás közepes alma, a tetejére 4 ek cukor 1 tk őrölt fahéjal összekeverve.

A tojást habosra verem, bele a cukor, és a tejföl, jól kikeverem, jöhet a sütőporos liszt, összekeverem, és jöhet a kivajazott torta forma, lehetőleg cserép, de minden képpen magas falú, mert feljön a süti.

Begyújtom a sütőt, 180-200 c, és amíg melegszik, jöhet az alma. Meghámozom, negyedekre vágom, magház ki, és mindjárt a tésztára karikázom. Eligazgatom, és megszórom a fahéjjas cukorral. Zutty be a sütőbe, és kb 30-35 perc sütés. Tűpróba!!





Nem kell törekedni a szép elrendezésre az almánál, ez egy egyszerű rusztikus sütemény, és nem illik hozzá a geometriai díszítés, hanem az íze számít, de az isteni.
Hozzá egy jó capuccinó, vagy egy habos kakaó.



Meghozta a futár az új üstöt, lehet tésztát készíteni, jó a kenyérsütő!!
Valahogy a napokban elmaradt a kenyér evészet, van egy jó darab szikkadt kenyerünk, ezért ma pirítós lesz reggelire, házi téliszalámis sajtkrémmel.
Miután ez teljes improvizáció, így nincsen lecsöpögtetett joghurtom, ezért marad a sima krémsajt az alapja.



Szeretem ezt a sajtkrémet, mindig van a hütőben, kiváló alapja a sajtos szószos tésztának, de ez majd egy késöbbi történet.
A másik kellék a téli szalámi vég, amit nálunk az egyik diszkontban ( zpluszd ) lehet venni, és kimondottan szalámi vég, van téli, paparikás, csabai kolbász...stb, és ilyen dolgokra, és pl. töltött husika töltelékébe ( kolbászos töltelékkel töltött dagadó..) . Szóval jó dolog.
Össze aprítom bele egy turmixba, jöhet rá 3 tubus sajti, egy kis durvára őrölt színes bors, jól összekever, és már kész is az isteni szendvicskrém.
Természetesen lehet magából a sima szalámiból is csinálni, de annak ( főleg a téli szaláminak ) olyan horror ára van, hogy abból csak úgy nem dob az ember gyermeke 15-20 dkg-át szendvics krémbe, ezzel szemben ennek a kiszerelésnek az ára kb. fele a normál árnak, és olyan 25-35 dkg csomagokban van, abból 3 adag is kijön, és mivel nincs felvágva, 2-3 hétig is kibírja, egy kis dobozban elfér a hűtőben. Bármikor elő lehet venni, van sajt is a hűtőben, akár egy kis reszelt füstölt sajttal, vagy egy kis kaliforniai paprikával pompás szendvics krémet lehet csinálni a hírtelen beeső vendégeknek.


Hát most így hirtelen ennyi, de már készülök a következőre, megvettük és kifaragtuk a töklámpásokat, jöhet a halloween, és vettem szép avokádót is , csak még egy kicsit érnie kell, és lesz belőle guakamole.
Most pedig készülődünk, megyünk Anyukámékhoz szülinapi ebédre ( Anya mégegyszer boldog szülinapot!! ).

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Max! Ti igazán nagyon sok ötlettel vagytok megáldva. Gratula a kreativitásotokhoz. Én csak a meglévő recepteket szoktam átvarriálni. Igaz néha úgy, hogy a szülőatyja/anyja sem ismer rá. De magamtól még sosem alkottam újat. Szóval az a szendvics(k)rém!!! nyami
D. Gabi

Névtelen írta...

Igen, isteni volt, de sajnos már csak volt-elfogyott:( Nagy kedvenc nálam is, Apu(vagyis Max) nagyon finomakat kreál..A baj csak mindig egy, hogy elfogy hamar, de legalább belátható tény lesz: finom volt!
puszi: Aya

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin