Burgonya. A magyar konyha egyik alappillére, mégsem tudunk róla sokat. Találkozunk a boltok polcain, ahol a betűjeles információkon kívül sok információnk nincsen.
A típus: salátának való, nem szétfövő burgonyák
B típus: főzni való, nem szétfövő burgonyák
C típus: sütnivaló, enyhén szétfövő burgonyák
De ez a kategorizálás egy kicsit egyszerű. Nem csak ez alapján kell választanunk. Fontos a keményítő tartalom és az is, hogy pontosan mire is akarjuk használni. Nézzük mindjárt azt a megoldást, hogy a főzés után a burgonyát sűrítésre akarjuk használni. Ebben az esetben olyan burgonya kell, ami főzhető, de magas keményítő tartalma legyen, és kellőképpen „essen szét” főzés közben.
Abban sem lehetünk biztosak, hogy magyar burgonyát rejt a zacskó. Vizsgáljuk meg egy kicsit jobban a magyar burgonyákat. Szeretnénk egy kicsit a burgonyákat egy kicsit jobban megismertetni.
Szeretnénk ezzel együtt csatlakozni a
ZöldKampányhoz, segítve ezzel is a zöldségek felhasználhatóságát és megismerését. Kövesd a ZöldKampányt a
Facebook-on is.
Megtalálni a fajtákhoz legjobban illő receptet, a szezonalitás figyelembe vételével. Kezdjük mindjárt azzal, hogy egy kicsit átvizsgáljuk a magyar burgonyát a szakemberek szemszögéből:
Burgonyahelyzet:
A mai magyar burgonyakínálat alapján nehéz elképzelni, hogy régen létezett jó minőségű burgonyánk, még nyugatra is exportáltunk belőle.
Sokan gondolnak nosztalgiával a piacok egykori sztárjaira, a rózsakrumplira és társaira. Felmerül a kérdés, hová tűntek ezek?
Valójában „Rózsa” nevű fajta csak a piaci ártáblákon létezett: minden piros héjú fajtát így hívtak, mint például a híres Gül babát.
A hagyományos burgonyafajták eltűnése az 50-es években kezdődött. Mint sok más növény esetében, itt is korábban ismeretlen betegség fellépése volt a kiváltó ok: újvilági vírusok kerültek be a Kárpát-medencébe, amelyeket a levéltetvek terjesztettek, és néhány év alatt jelentősen leromlott a burgonyaállomány. Volt néhány év, amikor burgonyaimportra szorult az ország.
Ekkor fordult a figyelem a Nyugat-Európában bevált fajták felé, ekkor lett első számú kedvenc a Desirée. Legfontosabb pozitív tulajdonságaként az hozták fel, hogy jól bírja a gépi betakarítással együtt járó megrázkódtatásokat (például nem szürkül a húsa), így karrierje megállíthatatlan lett.
Egy dologgal viszont nem számoltak az akkori szakemberek. Nyugat-Európa fő burgonyatermő vidékein, azaz Normandiában és Németalföldön az uralkodó nedves óceáni klíma a vírushordozó levéltetvek számára sokkal kedvezőtlenebb, így a vírus sem terjed annyira. Tehát az onnan származó fajták, mint a Desirée is, ugyanúgy nem rezisztensek a vírussal szemben, mint a korábbi fajtáink, hiszen az ottani termelőknek ez a tulajdonság nem is fontos. Nálunk viszont e fajták legfeljebb 2 éven keresztül lennének termeszthetők megfelelő eredménnyel és jó minőségben.
Mindezek ismeretében már érthető, hogy az eleinte onnan importált, de aztán évtizedeken keresztül nálunk megtermelt vetőburgonya, a vírusok folyamatos jelenléte mellett, miért romlott le a jelenlegi, inkább takarmánynak nevezhető minőségi szintre.
Nem elhanyagolható persze a termesztés módja sem: a burgonya a csapadékos, hűvös klímát szereti. Laza talajban jobban fejlődnek gumók, de az alföldi forró homokon akkor sem lehet jó minőséget előállítani, ha a nálunk elengedhetetlen öntözést megoldják. (Tehát a „homoki” származással nem kellene dicsekedni az árusoknak, inkább titkolni kellene azt.)
Magyarországon jó minőségű burgonyát alapvetően tehát kétféle módon lehet termeszteni: vagy évente kell a vetőburgonyát importálni, vagy a vírusok támadását sikerrel leküzdő (rezisztens) fajtákat kell termeszteni.
Keszthelyen működik Magyarország „hivatalos” burgonyaügyi intézete, a Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központja. Amellett, hogy mintegy 500 régi fajta génállományát őrzik, termesztési tanácsadással, és nem utolsó sorban új fajták nemesítésével foglalkoznak.
Bár sóvárogva gondolunk arra a bizonyos 500 génállományra, ezek egyszerű szaporítása nem megoldás, a vírusok néhány év alatt legyengítenék a fogékony fajtákat. Míg a filoxéravész pusztítása után az akkori szőlőfajták értékeit jórészt meg tudták őrizni oly módon, hogy a filoxérának ellenálló alanyokra oltva telepítették őket újra, a burgonya esetében ez nyilván nem járható út.
Nem marad más hátra, mint új, rezisztens fajták nemesítése. Ennek érdekében az intézetnél a hatvanas években Amerikából hozattak a vírusnak ellenálló, vad burgonyákat és az értékes akkori magyar fajtákat ezekkel kezdték el keresztezni.
Ahogy az intézet igazgatója, Dr. Polgár Zsolt elmondja, a több évtizedes munka eredményeként mára az intézet 12 olyan új fajtával rendelkezik, amelyek ellenállóak a nálunk előforduló legfontosabb burgonyabetegségekkel szemben. A fajták mindegyike kiváló étkezési minőségű, ráadásul magas termőképességű burgonya. Több éven át termeszthetők vetőgumó csere nélkül (ami a termelőknek komoly költségmegtakarítást jelent, a jó minőségű import vetőburgonya a termelési költségek felét is kiteheti). Mind héj- és hússzínben, mind, ami igazán fontos, felhasználási típusban, tehát saláta, főzni és sütni való minőségben megfelelő választékot biztosítanak. Minden tekintetben képesek felvenni a versenyt azokkal a külföldi fajtákkal, melyek, amíg hazai fajta nem állt rendelkezésre, méltán váltak közkedveltté nálunk.
Az új hazai fajtákat egyelőre a megszokás és a bebetonozott kereskedelmi szokások miatt elsősorban a kis és közepes termelők termesztik. Néhányuk a bevezetésük óta eltelt néhány év alatt kiváló ízük és konyhai jellemzőik miatt hamar kedvelté váltak azok körében, akiknek volt alkalmuk megismerni őket. Ilyen fajta például a Hópehely, a Balatoni rózsa, a Katica, vagy a Démon.
Sajnos a termelők nagy része fél tőle, hogy a fenti neveket nem ismerő fogyasztó inkább a már évtizedek óta ismert „dezirét" vásárolná, meg hát különben is egyszerűbb a robusztus, géppel jól betakarítható fajtával foglalkozni, ezért ha nem akar gyenge szaporítóanyagot használni, inkább importált Désirée (vagy más) vetőburgonyát használ a hazai klímára kinemesítettek helyett.
Érdekes
írás a Bűvös szakácsnál a fajtákról és egy kóstolóról.
Burgonyát az asztalra!
Max
